Cikkek

CímSzerzőOldalszámKieg.adatokMegjegyzés
Összefogás a hulladékégető ellen : magyarok, osztrákok, szlovének közösen tiltakoznakSzilágyi JózsefAnnotáció: A Pro Pannonia civil szervezet szentgotthárdi megalakulásáról (a szervezet az osztrák és szlovén zöldekkel együtt tiltakozik a Heiligenkreuzban tervezett hulladékégető ellen ). - Fényképpel
VMI 2007/1
Levegőszennyezésről a Parlamentben : vajon mindenkire vonatkoznak az előírások?rvAnnotáció: Az Országgyűlés megtárgyalta A nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi genfi egyezményhez csatolt, Arrhusban, 1998-ban elfogadott jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot. Ennek kapcsán került szóba a tervezett szentgotthárdi hulladékégető ügye. Németh Zsolt vasvári országgyűlési képviselő és Kovács Kálmán környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár parlamenti felszólalásáról. - Fényképekkel
Megyei kitüntetést vehettek át március 15-énászAnnotáció: A Vas Megyei Közgyűlés márc. 15-e alkalmából elismeréseket adott át. A Rába mentén, a Hegyháton és az Őrségben élő (~a lap működési területén élő ) kitüntetettek felsorolásával
Egy kis település nagy ünnepe : Szarvas László színművész a viszákiakkal emlékezettKálmán GyörgyAnnotáció: A Viszákon megtartott március 15-i ünnepségről. - Fényképpel
Civil összefogásigorAnnotáció: Schöpflin György professzor, európai parlamenti képviselő tartott lakossági fórumot Szentgotthárdon a várost érintő és fenyegető környezeti ártalmakkal kapcsolatban. Rövid közlemény
Ünnepi programok az Őrségben : a polgármester kapta az önkormányzati elismerést BajánsenyénKálmán GyörgyAnnotáció: Az őriszentpéteri és a bajánsenyei márc. 15-i ünnepségekről. Őriszentpéteren az ünnepség keretében avatták fel Karl Novak osztrák szobrászművész Torony című alkotását, a bajánsenyei ünnepségen pedig Bajánsenye községért elismerő címet kapott Györke Gyula, a község polgármestere. - Fényképpel
VMI 2007/1
A szeretet szolgálat a családban : "állandóan kell, hogy legyen valamilyen cél"do-vesztAnnotáció: A Keresztély Értelmiségiek Szövetsége körmendi csoportjának (jan. 7-én alakult meg ) legutóbbi, márc. 20-i összejövetelén Szűcs György pszichológus professzor tartott előadást. Az elhangzottakról. - Fényképekkel
Borkultúra a HegyhátonpamAnnotáció: Arról, hogy az oszkói Határmenti Vinotékában bortrezorokat adtak át (a trezorok bérlőinek részére palackokat helyeznek el kóstolásra )
Gyermekvédelmi tanácskozássz. jAnnotáció: Gyermekvédelmi tanácskozást tartott a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Szentgotthárdon. Rövid közlemény
Találkoztak a szlovénekigorAnnotáció: Olaszországban élő szlovének tettek látogatást Szentgotthárdon. Rövid közlemény
Geotermikus energiát is használnak : hogyan működik a távfűtés Vasváron?pamAnnotáció: Vasvár távfűtési rendszeréről. - Fényképpel
Jól teljesítettek a körmendi polgárőrök : kiemelt figyelmet fordítanak a vagyonvédelemreTóth LászlóAnnotáció: A Körmendi Polgárőr Egyesület elműlt évet értékelő és a 2007. évi feladatokat meghatározó éves összejöveteléről. A közgyűlésen elismeréseket is átadtak. - Fényképekkel
VMI 2007/1
Nádasdon felújítják a földutakat is : sportöltözőt építenek, rendbeteszik a temetőtTóth LászlóAnnotáció: Nádasd fejlesztéséről. - Fényképpel
VMI 2007/1
Kalandoztam még Őriszentpéteren : itt megtalálhatók a falusi építészet desszertjeiKiss AlbertAnnotáció: Őriszentpéter bemutatása építészeti szempontból. - Fényképekkel
VMI 2007/1
Alternatív autó az Őrségből : jövőre elkészül a kettős hibridhajtású Solo járműKálmán GyörgyAnnotáció: Márc. 23-án felavatták Őriszentpéteren az Antro Alternatív Erőforrásokat és Járműveket Fejlesztő és Gyártó Kht. központját. Az ünnepségről és a beruházásról. - Fényképpel
VMI 2007/1
Bojána már tízszeres világkupa-győztescstAnnotáció: Többek között Dancsecs Bojána (körmendi Dinamica SE ) szerepléséről a márc. 16-17-én Kufsteinben megrendezett Austria Open kick-box nyílt világkupán
Szlávik, a körmendi kosárkirály : "minket szerettek az emberek, és segítették a boldogulásunkat"Vilics TAnnotáció: Szlávik Csaba egykori körmendi kosárlabdázó nyilatkozik életéről, sportpályafutásáról. - Fényképpel
VMI 2007/1
Megszépültek a makettépítők : támogatás a körmendi klubnakTóth LászlóAnnotáció: A Körmendi Modell- és Makettépítő Klub helyiségének felújításáról (a munkálatokhoz a Falco biztosította az anyagot ). - Fényképpel
Polgárőrség alakult Szecsődön : [hír]tólAnnotáció: Megalakult a magyarszecsődi polgárőr egyesület. - Fényképpel
VMI 2007/1
Leköszönt a régi klubelnök : üléseztek a nyugdíjas határőröktélaciAnnotáció: A Határőr Nyugdíjas Klub Körmenden megtartott évértékelő közgyűléséről, az új vezető megválasztásáról (Tóth János helyére Meidlinger Miklós került ). Rövid közlemény. - Fényképpel
Tavaszváró ünnep volt Körmenden : a honfoglalók és elődeink hagyatékával ismerkedtekTóth LAnnotáció: A Körmendi Régió Hagyományőrző és Kulturális Egyesület által 3. alkalommal megrendezett Tavaszünnep elnevezésű programról. - Fényképpel